Nyuggerlájf

Furcsa szerzet az ember: szomorú vagy álmos, ha borús az ég vagy esik az eső, boldog, ha süt a nap.  Persze nem mindenki, de legtöbbnek fáj a feje, ingerült, ha előző este a tévében bejelentették, hogy jön az ilyen-olyan front, tessék ehhez tartani magunkat.  Szinte felhívás ez a rossz közérzetre.
Próbálom magamat kivonni ebből, szerencsére nem vagyok fejfáós típus, de mi tagadás, az időjárás az én hangulatomra is kihat.  Süt a nap, tehát boldog vagyok.
A ház, ahol élek, U alakban körbevesz egy kis füves teret. A lépcsőház hátsó bejárata előtt egy hatalmas lombos fa áll, teli baglyokkal.  Olyan jó felnézni a ragyogó zöld lombokra, bámulni a tollászkodó, visító kisbaglyokat, akiket nemrég még a csudába kívántam az örökös sipákolásukkal.  Most a tavaszt jelentik, a fiatal természetet.

Néha jó lenne világgá menni.  Persze tudom, hogy önmaga elől senki sem futhat el, meg egyébként sem hiszem, hogy a kitaposott utat képes lennék elhagyni a járatlanért, de ha egyszer mégis csak, akkor valami ilyen helyen keressetek:

Odakint esik az eső, mindenütt szürkeség.  Ilyenkor lenne jó egy kockás plédbe burkolózva forró citromos teát kortyolgatni a tévé előtt.  Már ha volna valami jó film a tévében, de amúgy sincs itthon citrom, a kockás pléden meg a kutya tobzódik.
Csak az eső az, ami elérhető.

Még mindig érzem az izületeimben az influenzaszerűség utórezgéseit, de lehet, hogy ez már egy másik, de akkor is tavasz van, és néha néha már egy kis ihlet is elkap, lassan újra megjön a kedvem a fényképezéshez.  A napfényben másnak látszik minden, ami mellett tegnap még unottan mentem el, az most szépnek, érdekesnek tűnik.

Csak egy kövirózsa, egy feketerigó az ágon, egy riadt tekintetű cica…..

Rákattintok a könyvjelzők menüre, legördül végig a monitoron, le, egészen a bokámig.  Cikkek, videók, weboldalak, amikbe belefutottam az elmúlt napokban, de nem volt időm elolvasni.  Bekönyvjelzőztem, majd hét végén ráérek, elolvasom, a fölösleget törlöm, új mappát nyitok a fontosabbaknak, ilyesmiket gondoltam én magamban, aztán eljött a hét vége.  Szombaton teljesen begyepültem a konyhába.  Nagyon szép malackarajt láttam a boltban, kell már valami változatosság, hát vettem egy jó kilónyit, azzal a gondolattal, hogy ebből marad vasárnapra is.  Mintha Szilveszterkor nem így jártam volna: ó, ezt egy hétig is esszük…. aztán sütés közben:  marad ebből holnapra is…. és amikor kész lett, gondolkodhattam, mit is kellene főzni holnap.  Egyrészt, mert a malachús vizes, és sütés közben összeesik, másrészt mert sütőben, alufólia alatt sütve – előzőleg jól bepácolva –  nagyon finom tud lenni.  Na most ez ismétlődött meg, plusz még ott volt a kókusztekercs, amit már csináltam a múlthéten, de egy rúd kevésnek bizonyult, megígértem fiúutódomnak, hogy következő héten is csinálok.  Nem tudom, ki volt az az eszement robotkarú konyhatündér, aki azt írta a recept alá, hogy elkészítési idő kb. 25 perc, nálam másfél órába került, onnantól, hogy előszedegettem a hozzávalókat,  kavargattam, kotyvasztgattam, közben ránéztem a húsra, ránéztem a pürének való krumplira, ránéztem az órára, ettől idegrohamot kaptam, minden a feje tetején, az idő meg szalad, és a mosógépből is ki kell szedni a ruhákat.  Közben többször megfogadtam, hogy soha többet malacsült, soha többet kókusztekercs, és időnként erős vágyat éreztem a három évvel ezelőtti  életem iránt,  amikor is fiúutódom a Tan Kapuján tekergette az imamalmot,  egyedül éltem, hét közben házhoz hozták a dobozos ebédet, hét végén meg főztem magamnak barna rizst sárgarépával, jó sokat, két napra elég volt.  Néha hajdinát brokkolival, nem csináltam nagy ügyet a főzésből.  Nem kellett ennyit takarítani, mosni, mosogatni, bevásárolni, azt csináltam, ami jól esik.
Aztán egyszer csak a fiam beteg lett, hazahoztuk, vagyis csak a sürgősségi ellátásig, onnan rögtön a kórházba vitték, és innentől teljesen megváltozott az életünk.  Az övé is, mert többet nem engedtem el itthonról, szem előtt akartam tudni.  Az enyém is, mert vége lett a jól kialakított rendezett kis világomnak, de nem sajnálom én ezt annyira,  újra elővehettem fiastyúk egyéniségemet, ami időnként nagyon tudott hiányozni.  Így most újra úgy élhetek, mint egy hat gyerekes lehajszolt  családanya, folyamatosan sipítva, hogy semmire sincs időm, közben tudom, hogy ezzel csak megerősítem a hiányt, és egyébként is jó érzés tudni, hogy szükség van rám, habár a lányom szerint nem kellene kiskedvencnek ennyire kinyalni a valagát, Pesten, az albérletben sem csinálta meg helyette senki a dolgait, de a francba, hát anya vagyok, vagy valami ilyesmi, hát hagyjatok már pörögni, ahogy nekem jól esik, és panaszkodni is, ahogy nekem jól esik,  tudom én azt a nagy nyavalygások közepette, hogy jó nekem, hogy ilyen családom van, mert látok, hallok civakodásokat, marakodásokat, békétlenséget, ami nálunk szerencsére nincs, de néha ki kell ereszteni a gőzt, aztán lehet tovább pörögni,  mint egy búgócsiga.

A lépcsőházban összefutottam a szomszéd nénivel, aki több mint nyolcvan éves.  Megkérdezte, értek-e a mobiltelefonhoz, mert most vett egy újat, nem tudja, hogy kell felvenni.  Magyaráztam, majd eszembe jutott, hogy egyszerűbb lenne, ha felhívnám.  Megkérdeztem, hogy tudja-e a számát. ….  és tudta!!!!   Anyám!   Fejből egy vadi új telefon számát!  Nyolcvan valahány évesen!   Én évek alatt sem jegyeztem meg az enyémet,  fel van írva papírfecnire, eltéve a pénztárcámba, oszt ennyi.  Komolyan  megáll az eszem!

  Este felhívott a lányom, hogy magas láza van, rosszul érzi magát.  Beszélgettünk kicsit, aztán elköszöntünk, nem telt bele tíz perc, elkezdett rázni a hideg.  Már napok óta fájtak az izületeim, de nem foglalkoztam vele különösebben, most aztán lecsapott rám az influenzaszerű megbetegedés, ahogy mostanában nevezik.  Mit mondjak, teljesen ki vagyok nyúlva, ez speciel rajtam kívül senkit nem érdekel, ugyanúgy kell bevásárolni, főzni, mosni, mosogatni.  Vettem gyömbért meg citromot, teán kívül nem is tudok más ételre ránézni.  Ma még kávét sem ittam, az pedig már nagy szó.
Csináltam rakott krumplit, enni kéne valamit, mert amúgy kopog a szemem, csak nem esik jól semmi.  A lányom is hívott dél körül, már nem annyira lázas, de még mindig nincs jól.  Szerettem volna én is kicsit panaszkodni, de nem volt alkalmam , annyit kérdezett, hogy ugye nem azt akarod mondani, hogy telefonon keresztül kaptad el?  Marad a néma szenvedés,  kutyasétáltatás mártír arccal,  mert ez a kis jószág nem értené meg, hogy rosszul vagyok, nyűgös vagyok, fájok és a paracetamol tartalmú méreg sem lendített sokat a közérzetemen.
Csak reménykedni tudok, hogy pár nap és elmúlik.

Nincsenek szilveszteri fogadalmaim,  új életet sosem akkor kezdek, amikor szokás,  a változásokat a sors hozza elébem.
Soha nem szerettem filmet nézni, csak a tévében, többnyire este, ágyból, aztán jól el is aludtam az első reklám alatt.  Már mindenkinek volt videómagnója, később DVD lejátszója, nekem soha eszembe sem jutott, hogy ilyesmit vegyek.  Moziba  elég sűrűn mentünk a gyerekekkel amíg kicsik voltak, de az a korszak már régen elmúlt.  Kicsiny városkánkban évek óta heti kétszer ha kinyit a mozi, de hogy bemegy- valaki, azt nem tudom.

Amikor kirepültek a gyerekek, és rám szakadt a magány, akkor vettem egy számítógépet.   Amikor fiúutódom ezt megtudta, farkafölvágva rohant haza Pestről, itthon begyűjtött egy rakás filmet a haveroktól, amit feltöltött a gépre, hogy addig se unatkozzak, amíg bekötik az internetet.  Nagy sokára, egy unalmas kánikulai délutánon megnéztem a 22 évente sötétség című filmet, aztán a második részét is.  Azóta kedvencem lett Vin Diesel, de a filmekre nem szoktam rá, hiába szaporodtak itthon a lemezek.  Ami itt van kéznél, bármikor elérhető, az nem is olyan érdekes.  Gyerekem még néha próbálkozott, hogy nézzünk filmet családilag, de aztán feladta.
Aztán idén január elején tönkre ment a monitorja, rendelt egyet az interneten.  Boldogan mutogatta, milyen gyönyörű a kép rajta, talán nézhetnénk filmeket…… brrr…. a hideg is kirázott a gondolattól, hogy én több mint egy órát egy helyben üljek.  Közben volt egy kis lelkiismeret furdalásom, micsoda anya vagyok, hogy még erre se vagyok képes.  Egyik kolleganőm sokat áradozott egy rajzfilmről, amit rajta kívül senki sem látott, de állítólag hihetetlenül jó.  Na, mondtam a gyereknek, hogy megnézném én azt a híres rajzfilmet.  Másnap megnéztünk egy thrillert, na nem a horrorisztikus fajtából, mert azt nem szeretem, de rájöttem, hogy egészen bejön nekem ez a filmnézős egy helyben csücsülős életmód.  Ha nem is túl sűrűn, de néha egész jó dolog lazítani.  Mára már ott tartok, hogy megnéztem egy részt az Édes élet című akármiből, és mit mondjak, nem voltam képes csatornát váltani.
Azt hiszem, már kezdek  felfejlődni az átlaghoz! 😀

Március 5.
Június 2.
Július 20.
November 3. 

Tízmilliószoros nap

Kívánj valamit ma, és teljesülhet.

Bármit is csinálsz ma, a jövőben azt a dolgot tízmilliószoros valószínűséggel vonzod be.

Mi az a tízmilliószoros nap?

A tízmilliószoros napok – merthogy több is van egy évben – lényege, hogy ilyenkor minden teremtés tízmilliószoros erővel hat. Magyarul: bármi, amit az ember ilyenkor mond vagy akár csak gondol, a jövőben tízmilliószoros valószínűséggel fog megvalósulni.

Ilyenkor ugyanis, úgy tartják, sokkal erőteljesebben áramlanak az energiák. Az univerzum a tízmilliószoros napokon hatványozottan érzékeny az emberek kívánságaira, és sokkal nagyobb intenzitással dolgozik azok megvalósításán.

A tízmilliószoros napok eredete

A tízmilliószoros napok eredete a tibeti buddhista hagyományig nyúlik vissza, és Buddha cselekedeteivel van összefüggésben.

A tibetiek ezeket a napokat Buddha-napoknak nevezik, és egyfajta ünnepnapoknak, emléknapoknak tarthatók kultúrájukban. Ilyenkor a tibetiek Shakyamuni Buddha életének fontosabb állomásairól – csodatévő cselekedetek, Buddha végső megvilágosodása, Buddha első szentbeszéde, Buddha mennybemenetele – emlékeznek meg. Azt, hogy az év mely napjaira esnek ezek a tízmilliószoros napok, a tibeti naptár alapján számolják ki, amely a Hold járásán alapszik.
Több ilyen nap is van egy évben

Minden évben négy tízmilliószoros nap van, így, ha esetleg lemaradnál, még mindig élhetsz az általuk nyújtott pozitív bevonzás lehetőségével, illetve megtöbbszörözheted az esélyt, hogy megvalósuljanak vágyaid, ha ugyanazokra a dolgokra több tízmilliószoros napon is gondolsz. 2014-ben a február 15-i, június 13-i, július 31-i, illetve november 13-i napok lesznek a tízmilliószoros napok, amikor érdemes odafigyelni a gondolatokra és kívánságokra.

forrás:femina.hu

Most este láttam meg a cikket, és rögtön azon agyaltam, gondoltam-e ma valami negatív dologra?  Aztán rájöttem, hogy nem igazán.  Persze nem sétáltam egész nap bárgyú mosollyal a képemen,  de ilyenkor rájövök, hogy egyre kevesebb negatív gondolat és érzés mérgezi az életemet.  Hosszú évek alatt sikerült kigyomlálni rengeteg haragot, félelmet és sérelmet, bosszúságot meg egyebeket,  maradt még elég, van min dolgozni,  de a régi énemhez képest ez már így is elég jó.

Munka közben a csajok az előző esti tévés élményeiket emlegetik.  Egyre sűrűbben emlegetnek valami Berki Krisztiánt.
– Láttátok, ötszázezerért vett kabátot, láttátok, átúszta a Dunát.. ..
Eleinte valami Megasztárból kiesett énekesre gondoltam, de ezek nemigen úsznak át Dunát télen, ezért rákérdeztem:
– Áruljátok már el, ki az a Berki Krisztián?
Legalább tízen üvöltöttek föl kórusban.
– Nem tudod, ki a Berki Krisztián!!??   Hát az egy……izé ….
Itt aztán el is némult a kórus, páran mondtak olyat, hogy talán testépítő, valami sportoló, Amerikából jött, nagyon gazdag, de igazából senki sem tudta, hogy kicsoda, de benne van a tévében, és ez a lényeg.
Pár éve még szobaantennám volt, ezzel három csatornát tudtam fogni: Az M1-et, A TV2-t meg az RTL klubot.  Akkoriban még képben voltam, mert ha tetszett, ha nem, az arcomba tolták az összes létező és nem létező celebeket, villalakókat, Győzikét és Hónaljmirígyet.  Amikor elkezdték rebesgetni a digitális átállást, akkor köttettem kábelre a tévét, és azóta választhatok, kiket akarok látni a szobámban.

És hogy kiket is?  Természetesen két pasit, meg egy kicsit! 🙂