Nyuggerlájf

Mi a fenének akarok megtanulni angolul vénségemre?  Ezt kérdezem magamtól már több mint ötven napja.
Igazából agytornának szántam,  félve az öregkori szellemi leépüléstől, de már sokszor úgy érzem, erre bőven elég lenne a mahjong is.
Az angolt midig is nagyon nehéz nyelvnek tartottam, azokkal a sok egy szótagos szavaikkal, ami kiejtve ugyanúgy hangzik, mint száz másik.  Máig csodálom, hogy egyáltalán, hogy értik meg egymást.
Nem is volt vele dolgom sokáig, a mi időnkben még az orosz volt, később olaszul tanultam, ezeket a nyelveket szerettem is, nem  tűntek nehéznek.
Az angol úgy nyolc évvel ezelőtt jött képbe, amikor a falusi panziós suliba jártam.  Benne volt a tananyagban, tanultam is szorgalmasan, rájöttem, nem annyira az ördög nyelve ez, ha rendesen elmagyarázzák.  Videókat néztem a Youtube-on, kiszótáraztam az ismeretlen szavakat, talán meg is tanultam volna egész rendesen angolul, ha nem jön az az ötletem, hogy az interneten fogok pénzt keresni.  Ezek a reklámra klikkelős oldalak angol nyelvűek,  bár a saját tudásomban nem bíztam, de abban igen, hogy a fiam majd segít.
Hát nem segített, ránézésre közölte, hogy hülyeség az egész.  Nekem ehhez több mint öt év kellett, de tényleg nem érdemes vele kínlódni, viszont  kénytelen voltam megtanulni egy rakás új kifejezést.
 A klikkelgetés elvitte minden szabadidőmet,  már nem nézegettem videókat, lassan el is felejtettem a régebben tanult dolgokat.
Pár éve olvastam valahol a Duolingóról, mint legjobb nyelvtanuló oldalról, rögtön be is könyvjelzőztem arra az időre, amikor majd ráérek ilyesmire.
Na, az most jött el.  Egyszer csak elszántam magam, és beregisztráltam.  Teljesen az alapoktól kezdtem, akkor még könnyű volt, de most már sokszor úgy érzem, annyit sem tudok, mint az első napokban.  Sokszor már hagynám a fenébe az egészet, de győz a dac: csak azért sem.
A gép szerint 53%-on áll a tudásom, hát nem tudom, mihez képest, mert nem érzem hogy feszítené a fejemet a rengeteg okosság, sőt inkább napról napra hülyébbnek  érzem magam, de nem adom fel (még),  egyébként  szerintem ötvenegy nap alatt senki sem tanult még meg egy nyelvet sem.
Tehát folytatom, aztán majd meglátom, mi sül ki belőle.

  Tizenegynéhány évvel ezelőtt még nem volt ennyire elterjedve az internet.  Legalábbis az én korosztályomnak még nem nagyon volt.  Ha valamire kíváncsiak voltunk, megkértük fiatalabb ismerőseinket, nézzen már utána.

Sokszor napok teltek el, mire megszületett a válasz, és mi, idősebbek nem tudtuk felfogni, mi tart ilyen sokáig.  Csak egy kattintás az egész.

Mára már minden háztartásban van internet, sőt, eljutottunk oda, hogy már az adóbevallással sem kell szenvedni, a magasságos hivatal megcsinálja helyettünk, csak be kell lépni az ügyfélkapuba, és ellenőrizni. 

Csak egy kattintás, amire már hetek óta készülök, és ahhoz képest, hogy naponta több órát töltök a gép előtt,  valahogy még nem jutott idő.
Nem is értem, mi tart ilyen sokáig, hiszen csak egy kattintásnyira van.

Ennél jobb szöveggel nem is lehetne telefont eladni, ezt  teszi most Telekom, a zene fülbemászó, de nem új.  
A korosztályomból biztosan sokan felkapták a fejüket  az ismerős dallam hallatán, mert a hetvenes évek vége felé ez volt az egyik legnagyobb diszkósláger, a Hello együttes előadásában, akkor még “Mondd meg neki ” (Tell Him) címmel futott. Már akkor is feldolgozás volt, de imádtuk.
Ahogy ezt a mostanit is.
I know something about love:

Egy kis nosztalgia: