Nyuggerlájf

Igazából most sincs tél, de mégis csak decembert írunk még pár óráig.  Sokan tartanak ilyenkor évértékelést, én a nyáron készült képeimet nézegettem délután.  Nyárbefőtteknek hívom őket, mert elteszek egy pici darabot a nyárból,  és ilyenkor, amikor minden szürke és kopár, jó nézegetni egy kis zöldet.

sok sok zöld és víz

május,kacsacsibék, egész nap el tudnám nézegetni őket

kutyasétáltatás közben volt olyan, hogy beültem egy üres csónakba, és néztem a vizet

néha ki sem kell mozdulni otthonról a csodákért

a szomszédék macskája éppen madarakra vadászott, én meg egy jó kis fotótémára

lefényképeztem, mert tetszik

már ők is messze járnak

az idén is volt kánikula

Kőrös-torok

Végy hat tojást, egy 25 dekás Ráma margarint, öt deka élesztőt és egy kiló lisztet.  A tojásokat a margarinnal és az élesztővel együtt tedd be a hűtőszekrénybe, a lisztet a spájzba, vedd fel a telefont és rendelj pizzát.
Tuti nem leszel depressziós az ünnepeke alatt!
Talán csak utána, amikor rájössz, hogy a pizza árából kijött volna az ünnepi ebéd.  De akkor már késő, stressz nélkül túlélted az ünnepeket.

Filmekben, metropoliszok utcáin lehet látni ilyen hömpölygő tömeget, mint ami hétfőn volt.  Mintha az egész város kivonult volna a főutcára.  Aki pedig nem ott nyomult, az a közeli bevásárló központban tolongott, ahová én is próbáltam befurakodni. A vásárlás nem volt könnyű,  a polcokhoz szinte képtelenség volt odaférni.  Az emberek úgy pakoltak, mintha a világ vége közeledne.
Kellettt néhány pohár tejföl, ami a legfelső polcon volt, egészen a polc tetejéig feltornyozva.  Pipiskedtem, próbáltam kipiszkálni, mikor mellettem megszólalt egy férfi: majd én leveszem, jó?  Hát ettől még a szám is tátva maradt.  Több mint ötven éve, hogy nő vagyok, de idejét sem tudom, mikor történt ilyesmi.  Na jó, egyszer a biztonsági őr is segített kibontani a göngyölegből a lisztet, de ez nem ér, egyrészt, mert ismerős, másrészt mert volt nála sniccer, tehát valószínűleg ez is része a munkájának.
Lényeg a lényeg, ettől a kis közjátéktól teljesen feldobódtam, eszembe jutott, hogy nő vagyok.  Otthon ledobtam a kötött sapkát a fejemről, megigazítottam a hajamat, megpaskoltam az arcomat, habár nem hiszem, hogy üdébbnek tűntem volna tőle, na de akkor is!   Így indultam neki a második futamnak.  Még venni kellett mosogatószert, volt egy nyertes sorsjegyem is, ötszáz forint, igaz a sorsjegy is ennyibe került, na de ennek is örülni kell.  Szóval a lottózót is útba kell ejteni.
Másodjára is a nyakamba vettem a várost.  A lottózó közelében a járókelők erdejében egyszer csak felbukkant valami torzonborz vézna madárijesztő, hatalmas pufi kabátban.   Nem, nem Frank Gallagher, de majdnem…. az exem kacsázott velem szembe.
Rám nézett, és megkérdezte, hogy akkor most én nem vagyok otthon?   Mint a mellékelt ábra mutatja, éppen nem. Pont hozzánk indult, de nem baj, ha nem vagyok otthon, akkor ő most itt megvár, aztán majd jön velem hazáig.  Szép kilátások,  az imént előbújt nőcis lényem leforrázva vonult vissza lelkem valamelyik poros zugába.  A lottózóban kitaláltam, hogy előre küldöm, várjon meg a ház előtt, én meg még elszaladok mosogatószerért.  Na így is történt, megúsztam a közös sétát, meg amúgy sem hiányzik a látogatása, de néha kötelességének érzi felkeresni a fiát.   Ez azt jelenti, hogy kér egy kis pénzt, meg is adja, az igaz, de beszéltünk már arról a gyerekkel, hogy inkább ne adná meg, csak sose lássuk többet.
A százforintosban, ahol a mosogatószert vettem, volt még egy darab őzgerinc forma, azt megvettem, mert kitaláltam, hogy a francia salátába teszek zselatint, és megcsinálom sonkás alagútnak, ahogy nosalty.hu-n láttam.
Itthon aztán kiderült, hogy a fiam nem fog megenni olyan franciasalátát, amit szeletelni és harapni kell, de lett egy őzgerincformám, ami majd valamikor valamire jó lesz, közben felfedeztem az interneten a Shrek szelet receptjét.  De az már egy másik történet.

Mínusz két fok, hideg szél, napközben borongós  szürkeség, korai sötétség.  Tél van és én nem szeretem.  Nemsoká beállítom az ébresztőt 00:45-re, hajnal kettőkor kezdődik a műszak.  Az utolsó előtti az idén.  Karácsony utánra bevállaltam egy túlórát, ennyit ki lehet bírni.
A hideg ellen nyári történetekkel védekezek.  Leporoltam egyet tavalyról:

Egyik hétvégén, amikor jöttek a lányomék, nevetve mesélték, hogy este bekéredzkedett hozzájuk egy vándor. Meglepődtek, amikor az idegen nyelvű Hanzi (vagy Franci) szállást kért tőlük éjszakára.
A tanyán, ahol élnek, egy szoba van, mutatták is Hanzinak (vagy Francinak), hogy szívesen befogadnák, de hová tegyék.
Na Hanzi (vagy Franci) nem is akart bent a házban aludni, csak az udvaron kért helyet, ahol a sátrát felállíthatja éjszakára.  Annyi derült ki róla, hogy gyalog járja a világot, aztán mindenki nyugovóra tért. Másnap eljöttek a lányomék, ott hagyva Hanzit (vagy Francit), aki valószínűleg azóta is vándorol valamerre.

Amikor elmesélték, így első blikkre irigyeltem ezt az embert.

Micsoda szabad élet! Csak megy, bele a világba, az egész élete egy nyaralás. Én is mindig menni szeretnék, sűrűn kitör rajtam az elvágyódás, szeretnék új helyeket, új embereket, más életmódokat megismerni.

Beszéltük is, hogy azt kellene csinálni, amit Hanzi (vagy Franci).

Fogni egy hátizsákot meg egy összehajtható sátrat és nekivágni a világnak.

Aztán, amikor az ember jobban belegondol, eszébe jut, hogy a sátorban nem lesz fűtés, ha hideg van, nem lesz internet, villany sem lesz, víz sem lesz, fürdeni sem lehet.

Annyira megszoktuk a komfortos életet, hogy már fel sem tűnik.   Így élünk, és kész.

Nem biztos, hogy le tudnék mondani a megszokott kényelemről, akkor minek is vegyem nyakamba a világot?

Na persze, ha fiatalabb lennék……  hmmm….  de gyalog?…..

Végre egyszer normális időben hazaértem.  Nagyon unom már, hogy hetek óta a gyárban élem az életemet.  Semmi ünnepi hangulatom sincs, nem érzem a Karácsony közeledtét, csak az ólmos fáradtságot.   Jó lenne pihenni, de van még egy hét, ami valószínűleg ugyanilyen húzós lesz.   Az emberek enni akarnak, az ünnepek alatt  dupla annyit, mint egyébként, ezért nekünk dupla annyit kell dolgoznunk, mint egyébként, hogy legyen a bolti hűtőkben mindenféle kaja.  Az enyémben meg szinte semmi, mert mikor is menjek bevásárolni….
Igazából talán nem is a munkával van a bajom, hanem a légkörrel.  A klikkek csatározásaival, amiből olyan nagyon szeretnék kimaradni, de ez egyszerűen lehetetlen.   Ahol sok nőt összezárnak egy szűk helyre, ott minden van, csak békesség nincs.
Az otthonom lenne az a hely, ahol feltöltődöm egy kicsit, de mostanában elég keveset tartózkodok benne.  Egyelőre a kutyám még megismer, de ha ez így folytatódik, hamarosan már be sem enged a lakásba.

Csodálatos napsütés odakint, lustaság idebent.
Korán reggel megsétáltattam Ebedlit, akkor még minden csupa dér volt, a tócsák befagyva, igazi december elseje.  Azóta hét fokot emelkedett a hőmérséklet.  Délután talán még fényképezgetni is tudok egy keveset.  Már, ha elkap az ihlet, mert ehhez az is kell, amit azelőtt nem gondoltam volna.  Megtalálni valamiben a szépet, a szokatlant, az érdekességet, ehhez kell egy fogékonyság, ami nekem mostanában nincs.  Helyette a mindennapi robot, taposómalom, mókuskerék, év végi hajrá az uralkodó állapot.  Még teljes három hétig, aztán egy hét pihenő, amit már januártól várunk, és ami úgy elrepül, mintha sosem lett volna.
Addig viszont ez a leghosszabb hétvégém, aztán jönnek a ledolgozások, amikor meg nem, akkor úgyis bevállalok egy túlórát, mert miért is ne, kell a pénz, majd kipihenem a két ünnep közt.  Most viszont csinálni kellene valami ebédet, fiúutódom a hasáért nyavalyog, ott a pörkölt tegnapról, de valami mást enne.  Irány a konyha, lustításnak vége, ideje lenne már a minden napos főzés szépségeit is felfedezni, de azt hiszem, ez az, ami nekem nem igazán sikerül.