Nyuggerlájf

a holnap.  Ez az a nap, amikor minden sikerül, mindenre van időm, és úgy élek, ahogy szeretnék.
A holnap reggele csodálatos napsütéssel kezdődik.  Frissen pattanok ki az ágyból, nem fáj semmi, kipihentem magam.  Néhány jógagyakorlat után kávé helyett zöld teát iszom,  majd hamarosan hozzáfogok a napi teendőimhez.
Nagytakarítás, lemosom a csempéket, kihúzom a tűzhelyt és kisúrolok mögötte is.  Kifestem a vécét,  kimosom azt a plédet, amit a kutya már fél éve bitorol, holott az pont a kedvencem, de nincs szívem elvenni tőle.  De majd holnap….. amikor az ablakokat is lemosom, főzök egy normális ebédet a félkész gyors  műanyag kaják helyett.
Holnap elmegyek a fodrászhoz, aztán veszek egy kicsit bővebb nadrágot, mert felszedtem néhány kilót.
Holnap elkezdem megszervezni azt a buszos kirándulást, amit már egy ideje tervezgetünk a munkatársakkal.  Holnap végignézek egy filmet a tévében, és nem alszok el rajta.
Holnap talán lesz időm egy épkézláb blogbejegyzést írni.
Holnap vasárnap, amikor is nekem dolgozni kell menni, tehát a holnapot átteszem holnapra.
Vagy valamelyik másik napra.
Egyszer majd csak eljön az a holnap, amit annyira várok.

    Régebben nem szerettem a vasárnapokat.  Hiányzott a nyüzsgés, a pezsgés.  Néztem az ablakból a kihalt utcákat,  eltöprengtem azon, hova lesznek ilyenkor az emberek.  Mit tudnak csinálni otthon, a négy fal közt?  Én nem találtam helyemet a lakásban ilyen hosszú ideig.  Megcsináltam a dolgomat, de utána nem tudtam mit kezdeni magammal.  A tévé nem kötött le, inkább olvasgattam, vagy kerestem valami szöszmötölni valót.
Akkor még szerettem a munkahelyemet, jó volt bejárni, szerettem a munkát, jó volt a társaság, és nem értettem az idősebb kolléganőket, miért olyan morcosak, miért utálják a munkahelyüket.
Azóta eltelt jó pár év, és én kezdtem felismerni a vasárnap jelentőségét. Egyre jobban éreztem magam otthon, és egyre  rosszabbul a munkahelyen.  Igaz, a világ is nagyot változott azóta.  Ahogy keményedik az élet, úgy keményedik az emberek lelke.  Nincs már annyi összetartás az emberekben, mint volt valamikor.  Mindenki el van a saját problémáival, és még  jó, ha  csak  magával foglalkozik, és nem tipor el másokat.  Valamikor segítettük egymás munkáját, ma mindenki a másikra mutogat.  Mostanában legtöbbször ezt  látom: átgázolni, tiporni, leszólni, kibeszélni, elmarni…..
Talán nem mindenütt van ez így, legalábbis szeretném ezt hinni.  Sőt, tudom, hogy ott lapul a jóság ezeknek az embereknek a lelkében,  mélyen eltemetve, de időnként azért kiássák, leporolják, –  aztán megbánják…..

Szép lassan rájöttem, hogy a vasárnap az jó, nagyon jó.  Itthon lenni is jó, sőt, még tévét nézni is jó.  Eseményszámba megy egy végignézett film, mert  többnyire az első reklám alatt elalszok.  Értékelem a pihenést, meg úgy az egész vasárnapot……
Azért valami kis bajom még mindig van vele. Mert lehetne belőle hetente kettő, legalább, és az sem tetszik, hogy utána a hétfő jön, ami köztudottan egy nagyon undok nap.

Kérem szépen, nem lehetne népszavazást tartani ez ügyben?

A szóvicc a fantáziátlan, unalmas emberek műfaja.

Valahol olvastam, nem tudom kitől származik, de így a nap végén rájöttem, hogy ez egy nagyon találó mondás.

A remetenő városban él, és elvegyül az emberek között. Trécsel a pékségben és a zöldségesnél, megáll beszélgetni az ismerősökkel, mosolyog a gyerekekre.  Mindenkire van néhány perce, de ennél többet ne akarjon senki.  Ezért társkereső oldalra sem regisztrál, de ha mégis, akkor maga sem tudja, hogyan csöppent oda. Talán rákattintott valami fészbukos alkalmazásra, de lehet, hogy valaki meghívta.  Ha már ott van, kíváncsian lesi, tetszik-e még a férfiaknak.  Ha írnak neki, nem válaszol, mert remete, de örül a bókoknak, mert nő.
Szeret egyedül lenni, magánál jobb társaságot úgysem találna.  Lakása mélyén arról álmodozik, egyszer szép lesz és okos , telitalálata lesz a lottón és körbeutazza a világot, majd letelepszik egy lakatlan szigeten. Jelzem, a legnagyobb esélye a telitalálatnak van, az előbbiekről már rég lekésett.
A remetenő utóda természetesen otthon ül a monitor előtt, fejhallgatóval a fülén.  Innen csak nagyon ritkán áll fel, leginkább csak annyi időre, amíg az egész napi elemózsiát odakészíti.  Néha megfordul a fejében, hogy rendelni kellene az interneten egy szobawécét,  akkor több ideje maradna  a játékra.  Dolgozni azért eljár,  néha sörözni is a haverokkal, de ezt fél óra alatt letudja, majd rohan haza, bekapcsolja a számítógépet és hajnalig játszik.
A remetenőnek kutyája is van,  mert egy kutyával olyan jó magányos sétákat tenni.
Néha találkoznak más kutyákkal, ezeket remeteeb megugatja,  ha nincs rajta póráz, akkor el is kergeti.  Gazdája szeretné szocializálni, de igazából saját magát sem tudja,  meg jó is így, ezért aztán maradnak olyannak, amilyenek.
Mert ilyenek vagyunk mi, remeték. Én is, meg még sokan mások…..